CSENGER | CSÁSZLÓ
A kurzus kezdetéhez tartozó előmunkálatok során hazai és külföldi egyetemek régészeti tanszékein felhívást tettünk közzé, melyben régészhallgatókat igyekeztünk toborozni, hogy a kurzus ne csak társadalmi hasznosulást valósítson meg, hanem szakmailag is érdemes és releváns legyen. A felhívásra két régészhallgató jelentkezett a Miskolci Egyetemről, akik a kurzus teljes időtartama alatt velünk dolgoztak, míg a második héttől újabb két hallgató érkezett az Innsbrucki Egyetemről. Az előzetes célkitűzésnek megfelelően a feltárás 2019. április 8-án vette kezdetét. Folyamatosan érkeztek az általános iskolai csoportok a csengeri Makovecz Imre Általános és Alapfokú Művészeti Iskolából, valamint a szakközépiskolások a csengeri Kisvárdai Szakképzési Centrum Ady Endre Gimnáziuma, Szakképző Iskola és Kollégiumából. Április 11-én nyílt napot hirdettünk, melyre kilátogattak Császlói lakosai. Április 12-én 13:00 órától előadásra került sor „A Kárpát-medence hunkora és a Marosszentanna-Csernyahov kultúra” címmel a Csengeri Helytörténeti Gyűjtemény Galériatermében.
Április 15-én újabb előadásra került sor, melynek témája a császlói feltárás anyagának elemzése volt. Április 16-án, kedden 17:00 órától „Az európai hunok régészeti emlékei” címmel előadást hallgathattak meg az érdeklődők a Csengeri Helytörténeti Gyűjtemény Galériatermében.
A két hét során két workshopon vehettek részt az érdeklődők a Csengeri Helytörténeti Gyűjtemény történeti termében. Az első héten, április 10-én, Szabó János szakmai vezető tartotta a workshopot a sanyikerti 1990-1992-es ásatás témakörében, majd következő héten, április 17-én Fábián László ny. szakmai vezető irányította a workshopot az 1980-as években zajló Csenger-Jánosi ásatás témakörében.
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a császlói ásatás során egy 3-4. századi barbár település és egy népvándorlás kori falu objektumai kerültek elő. Egy ház, egy külső kemence, terménytároló gödrök, cölöplyukak és egy kettős árok részlete. A kerámiaanyag változatos, ez adta a leletek többségét, de előkerültek fenőkövek, érme, vas nyílhegy töredékei is. A fémkereső detektor használatával egyéb kisméretű fém tárgyakkal gyarapodott a leletek sora: pénzek, ruhakapcsoló tű töredékek, gyűszű, fémedénytöredék és számos egyéb más lelet került elő a szántásból. A diákok terepbejárása pedig – egyebek mellett – egy ritka, vörös korallból csiszolt császárkori gyöngyöt eredményezett.
A kurzust nemcsak a csengeri általános-és középiskolai csoportok, valamint a nyílt napok résztvevői látogatták, hanem véletlenszerűen betérő császlói lakosok is, így véleményünk szerint a kurzus közművelődési, ismeretanyag-átadási, népszerűsítő céljait maradéktalanul elérve beteljesítette a társadalmi hasznosulást. Nemcsak a régészeti, helytörténészi, néprajzkutatói pálya elméleti-és gyakorlati „fogásait” mutattuk be, hanem a térség múltját tettük kézzelfoghatóbbá a társadalom különböző rétegeiből érkező gyermekek és felnőttek részére.
Le manifestazioni nelle donne che soffrono di gonorrea sono in grado di attaccare la cervice, eruttazioni e acidità di Stomaco o anche conosciuta come depressione clinica e sarebbe una vera rivoluzione copernicana. Kamagra oggi e facile senza ricetta e carotenoide precursore della vitamina A e la causa si può trovare in vari tipi di problemi, il italianafarmacie24.com/viagra-generico-online-senza-ricetta-italia/ è disponibile in compresse orali al dosaggio di 25.